2014. január 15., szerda

Túlélni a telet

A tél. 
A Finnországról alkotott előítéletek és klisék zöme valamilyen módon kapcsolódik a télhez és a zord északi viszonyokhoz. A politikába, elmúlt 500/40/8 évbe, panaszkodásba, önsajnálatba és/vagy mások fúrásába belefeledkező honfitársaim, velem együtt, jókora arculcsapásként élik meg a finn viszonyokat. Hirtelen elmúlik a keserűség, és visszavágyunk a hullámzó magyar dombok, ehető ételek országába, a beszédes és figyelmes(!) emberek közé. Az országba, ahol már februárban hajt a magyar kikerics és hóvirág...Ahol egy szempillantás csak a tél.   

A repülőgépről leszállva már érezzük, hogy ez nem a barátságos dél. A levegő kristálytiszta, nyoma sincs benne a magyar erdők és föld megszokott kipárolgásainak. A szél jegesen metsző. Az erdők nem hívogatóak, a talaj vékony. A sötétség hamar leszáll, és az ember ott találja magát az ablak előtt merengve, hogy most mi a búbánatot csináljon ebben a koromsötét jégveremben?  Hát, lássuk.

Használjunk naplámpát!
Erről a múltkor már írtam. Kell a fény, mert az ember megkukul attól, hogy nappal is félhomály van. Erre jó eszköz a 10 000 luxos naplámpa, és a naplámpás ébresztő. Az ébresztőóra az ébresztés előtt fél órával világítani kezd és lassan erősödő fénnyel ébreszti az agyunkat, még mielőtt pittyegni kezdene. Az ébredés tényleg könnyebb.

Öltözzünk fel rendesen! Nézd meg a finneket, és próbálj mindent beszerezni, amit rajtuk látsz. Rendes téli cipő a "divatos" helyett. Olyat, amely segít a talponmaradásban, hogy ne essünk seggre a hó alatt húzódó jégen. Nem baj, ha apró szögek állnak ki a talpából. Ha nem a túraboltokban vásárolunk, akkor igyekezzünk a téli ruházatot Finnországban beszerezni. A magyar ruhák lehetnek szebbek és kifinomultabbak a magyar szemnek, de vagy nem elég melegek, vagy nem elég kopásállók. Olyan ruházat kell, amely kényelmes akár több réteg ruha esetén is, amelyet akár október végétől április elejéig hordhatunk, amely bírja a havat, szélálló és lehetőleg fényvisszaverő csíkokat is tettek rá. A finn IcePeak, Halti és sok más cég gyárt ilyen ruhákat.

Fényes jég és sötétség este hat körül (2012 január)
A finnek praktikusan öltözködnek. 20 éves kor fölötti nőt nem látni a hóban miniszoknyában, körömcipőben tipegni. Hónadrág (toppahousut) alapfelszerelés, a nagyobb áruházakban kapni. Az elején, főleg a hölgyek, visszakozni fognak, de pár hét a finn télben elég meggyőző tud lenni.

Autózás
A finnek akkor is autóznak, ha befagy a pokol. Megtehetik, megvan hozzá mindenük.

A téligumi november eleje és április közepe között kötelező. Finnország azon kevés helyek egyike, ahol korlátozott időre, de engedélyezett a szegecses gumik (nastarenkaat) használata. Ezt a speciális téligumi fajtát a 60-as években vezették be az USA-ban, hogy a jeges utakon biztosítsa a biztonságos közlekedést.

Mivel dollár/eurómilliókat emészt fel a szöges gumik által okozott útkár, ezért mára a legtöbb állam betiltotta, vagy egy szűkebb időszakra korlátozza a szöges gumik használatát, esetenként pedig csak gumiszegecsekkel engedélyezik. A szabályozás igen színes képet mutat, ember legyen a talpán, aki télen tervez amerikai körutat autóval! http://drivinglaws.aaa.com/laws/studded-tires/

Vidám hajnalt!
A szigorúság oka a következő: a szegecsek a jégmentes utakon az aszfaltba "harapnak", apró mélyedéseket vájva az útburkolatba. Száraz, meleg időben, főleg a téligumi szezon vége felé, a szegecses gumi által kivájt por a városi levegő minőségét rontja. Esős időben a víz megáll ezekben a mélyedésekben (tehát nem folyik el), ezáltal rontva az útviszonyokon. Finnországban április közepétől tilos a szöges gumi, míg a sima téligumikkal (kitkarenkaat) autózhatunk egész évben.

Ja, fontos adalék: ez nem duma, a finnek nem spórolják el a téligumikat.

www.duett.hu
Motormelegítő: Teljesen általános kiegészítője a finn autóknak. Segítségével a kemény fagyok idején is üzemmeleg autóba ülhetünk és ezt a motor is meghálálja. Alacsony hőmérsékleten az üzemanyag tökéletlenül ég, csökken a teljesítmény, nő az üzemanyag fogyasztás, és sokkal több káros anyag kerül a levegőbe.

Áramot biztosítani a parkoló autónak egy eléggé macerás dolog a lakótelepek sokezer lakosának, de a finn szervezettség itt is megtalálta a megoldást. A háztömbök előtti számozott parkolóhelyekért is fizetni kell (kb. 10 Euro/hónap), de ezért különbejáratú, időkapcsolós konnektort kapunk, amelyről táplálhatjuk a motormelegítőt.



Dízelüzemű autók számára több helyen is kapni "téliesített" gázolajat, ami nélkül szintén nehéz lenne az indulás.

Legyünk láthatóak!
"Safety first!" - tartja az ősi lapp mondás, és ennek egyik alapja a lapp apa adatlapja a jó láthatóság. Októbertől márciusig szinte folyamatosan rosszak a látási viszonyok, ezért mindenkinek érdeke a fényes belvároson kívül láthatósági mellényt húzni és csillámló, fényvisszaverő bizbaszokkal teliaggatnia magát. A gyerekruhákon fényvisszaverő csíkok, a zsebek cipzárlehúzóján cérnára kötött macskaszem (heijastin) lóg. Ez komolyan veszik errefelé. Ősszel a Zeneakadémia előtti téren az iskolai megfélemlítés elleni fesztiválon három sátorban lehetett macskaszemet fabrikálni. A budapesti finn nagykövetség dolgozói kis kosárból osztogatták a hópehely alakú macskaszemeket a December 6.-i ünnepségkor. Minden rendes finn kabátján lóg egy-két macskaszem.


Sport, szabadidő
Ha megvan a rendes ruházatunk, és a láthatóságunk is megfelelő, akkor tényleg semmi okunk tartani a téltől! Ráadásul januártól kezdve egyre nőnek a napsütéses órák, ilyenkor lehet ugyan csikorgó fagy, de a felhőtlen finn-kék égen hétágra süt a nap, a hómező ragyog és mindenki boldog.

A rendszeres testmozgás segít leküzdeni a téli depressziót, amelyet még az is tetéz, hogy a tunya életmód miatt dagadtnak és rusnyának érezzük magunkat. Ne érezzük, tegyünk valamit!

Fussunk! Végre vége a latyakos, sáros időnek, az utak újra szilárdak. Csakhogy a fagyott víztől. Ez nem kell, hogy eltántorítson senkit. Réteges ruházat, rendes aláöltözet, nyakmelegítő és kesztyű kell csak hozzá. Embert próbáló feladat, de jó edzés. A csendes erdei ösvényeken kocogva a finn természet gyönyörű arcát fedezhetjük fel. Készüljünk fel arra is, hogy a légzés -5 fok Celsius alatt egyre nehezebb lesz, -15 alatt pedig a szempillák is kicsit összefagynak.

2012 december 23. 12km futás a Viikki-öböl partján
Síeljünk! Amint a tavak és folyók befagynak, és leesik a hó, a közlekedés útvonalai átrajzolódnak: sí-nyomvonalak hálózzák be a tengeröblöket, a szántóföldeket és legelőket, de a folyón is síelők haladnak. Állítólag 180 km hosszú nyomvonalon síelhetünk Helsinkiben és környékén. Sok finn egészen a munkahelyéig síel, kihasználva a forgalomtól távoli síutakat. Használt sífutóléceket, sícipőket tömegével találunk a neten, de sok helyen kölcsönözni is lehet. Népszerű sífutóhelyek Helsinkiben Paloheinä és Viikki.

Egyetemi embereknek pl. Viikkiben az UniSporttól lehet síléceket kölcsönözni (több info: https://unisport.fi/?page=news&id=4509319).

A hallgatag finnek nem fogják elmondani, hogy hogyan kell, de ha jól figyelünk, akkor sok vidám pillanatot szerezhetnek a tapasztalatlan külföldiek, akik sikoltva száguldanak a legenyhébb emelkedőről is.



Finnország nem a műlesiklóiról híres, de sok sípálya épül a kisebb-nagyobb dombokra. Helsinkiben is van sípálya, köztük egy fedett sícsarnok is (Kivikko Ski Hall).

www.hel.fi
Korcsolyázzunk!
Ha az ország 180 000 befagyott tava nem lenne elég, akkor használjuk a települések/városrészek által kialakított időszakos jeget. Fognak egy slagot és a kiválaszott nyílt területet (pl. aszfaltozott kosárlabdapálya, salakos focipálya) pár napig locsolják - és kész a jég. A dolog akkor nyer végleges formát, ha ráesik némi hó, amelyet kitolnak a jég szélére, ezáltal pontosan kijelölve a jégpálya határait is. Ezeken a pályákon szabadon jégkorongozhatnak a kicsik. A nagyobbaknak általában rendelkezésre áll egy külön pálya rendes palánkkal, ahol másokat nem veszélyeztetve tudnak gyakorolni.

A Viikki általános iskola előtti jég mellett kis fűtött konténerben lehet öltözködni, de ilyenkor a jég szélére is kitesznek egy mobil bódét padokkal, ahol meg lehet pihenni. A korcsolyázni tanuló gyerekeknek egy járókerethez hasonlító vas "csúszókeret" áll rendelkezésre, amelyet bárki szabadon használhat.



Ezen kívül vannak fizetős, zenélős jégpályák, pl. a Helsinki vasútállomás előtt.

Szaunázzunk!
Nem lehet eléggé értékelni a forró szaunát egy-két óra kinti testmozgás után. Finnországban ez széles rétegeknek adott, használjuk ki mi is!

Együnk, igyunk, mulassunk!
Ne szépítsük: a sötét időszakban a hűtő lámpája az egyik legcsábítóbb fényforrás. Ha a karácsonyi laatikko és sonkamenü végére értünk, a finn szokások tartogatnak néhány két-három hétig fogyasztható, majd a menüről egy évre újra eltűnő finomságot.

- Február 5, Runeberg költő napja: E napot a költőről elnevezett süteménnyel ünnepelhetjük méltóképp.
- Laskiainen: Hét héttel Húsvét előtt. Ami máshol a karnevál, az a finneknek a Laskiainen. Hagyomány, hogy ezen a napon sűrű borsólevest, sajtot és krémes-eperlekváros, kardamomos laskiaispullát esznek. Szintén szokás, hogy ezen a napon a gyerekek szánkózni mennek a közeli szánkódombokra.

Kapcsolódó posztok a Finnisztánon: 
Futás: http://finnisztan.blogspot.fi/2012/01/hoban-futas-de-hasznos.html
Naplámpa: http://finnisztan.blogspot.fi/2013/12/karacsonyvaras-finnorszagban.html
Szauna: http://finnisztan.blogspot.fi/2013/06/emberek-szaunaban.html


A Finnisztán blog a Facebookon is ott van! Ott akkor is történik valami, ha a blogon éppen semmis sem...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése