2015. augusztus 10., hétfő

MR. KOLBÁSZ – EGY FINNORSZÁGI MAGYAR ÚTJA A SEGÉLYEKTŐL A SIKERES VÁLLALKOZÁSIG

A cikk a Helló Magyarok! oldalán jelent meg. Aki kérdez: Fiers Gábor. Aki válaszol: Vilisics Feri. 

Mondjuk ha abból indulunk ki, hogy Magyarországon a kolbász nagyjából nemzeti eledel, akkor másoknak esélye sem lehetett. De ha azt vesszük, hogy a második helyezett egy jávorszarvas chorizo, a harmadik pedig egy birkakolbász lett, akkor azért érezhetjük, hogy nem kispályások szálltak faszénre már az első alkalommal sem a Helsinki Legjobb Kolbásza címért. A győzelmet azonban nem egy finn, hanem egy magyar versenyző szerezte meg: Vilisics Feri, aki mindössze néhány héttel a verseny előtt vágott bele a saját kolbászos vállalkozásába, Feri's Sausages néven.
– Ha lenne névjegykártyád, mi állna rajta a neved alatt?
– Feri's Sausages - Handmade in Helsinki. Jelenleg egyéni vállalkozó  - finnül: toiminimi - vagyok, így a márkanévből én vagyok Feri's, mindenféle pozíció nélkül. Egyébként fontos kiemelni a handmade-et (kézzel készített) és a fővárost. Súlya van ezeknek, és az még akár a későbbiekben pénzre is váltható. Hamarosan egyébként kft. - finnül: OY, azaz Osakeyhtiö - lesz majd a cégből, de azt már terveim szerint nem egyedül csinálom.
– És a pozíció? Séf? Hentes? Böllér? Kolbász-manager? CEO?
– Owner, developer, manager.
– Arról már hallottunk, hogy egy külföldre költöző magyar vendéglátással kezd el foglalkozni és például lángost, kürtős kalácsot süt, esetleg valamilyen tipikus magyar éttermet nyit, de olyanról, hogy valaki a kolbászban látja a jövőt, még nem. Te miért pont mellette döntöttél mégis?
– Azt mindenképpen érdemes tudni, hogy a kolbásznak - abból is a grillezhető/süthető változatoknak - komoly kultusza van errefelé, csakúgy, mint magának a kerti és erdei grillezésnek. Az egésznek a kezdete egy baráti kolbásztöltés volt Helsinkiben, ami abból fakadt, hogy egy finn kolléga beleszeretett a magyar kolbászba és évente 30 kiló húst és zsírt ledarált és bélbe töltött. Az itteni magyarok között pedig volt eddig is évente egyszeri kolbásztöltés, a régóta itt élő Krenner séf kolbásza például kiváló, éppen csak nem ebből akar megélni, hanem a catering cégét viszi. Minderre csak menet közben jöttem rá, tehát nem volt ez az elejétől kitervelve és eldöntve.
Minden az efféle kolbászbulikon kezdődött. Érdemes megfigyelni, hogy a kolbászba milyen homogén masszát töltöttünk akkoriban. (Fotó: Niina Ala-Fossi)
– De ettől még miért dönt az ember úgy, hogy ő maga is kolbászkészítésbe kezd? Miért nem maradtál csak fogyasztó?
– Nem szépítem: egyszerűen le voltam égve. Rengeteg, amúgy nagyszerű dolgot csináltam és csinálok, de pénzt valahogy nem sikerült szerezni. A hajó eléggé süllyedőben volt, amikor arra lettem figyelmes, hogy a cikkek, könyv, kiállítás, előadások és a sok okosság nem hoz nekem annyit, mint pár kiló kéz alatt eladott házi kolbász. Ráadásul ezt olyan hipszterköntösbe sikerült burkolni, hogy én sem éreztem gáznak.
– Korábban volt már közöd gasztronómiához vagy ezt csak a kényszer és a hirtelen ötlet szülte?
– Sokat segít a mai napig, hogy alapvetően"foodie" vagyok, szeretek főzni, enni és az ételekről, a gasztronómiáról általában minél többet tudni. Gondolom ez lejött, mert a hellomagyarok.hu-ra is állandóan a kajákról írok... Az itteni állapotok sokkoltak, ezért elkezdtem kutatni és többet megtudni arról, hogy miért ilyen rettentő a finn közétkeztetés és az átlagember igényszintje? Létrehoztuk a Porridge and Potatoes csoportot hobbiból, kajateszteket szervezetünk. A csúcs az volt, amikor a HVG-ben és a HVG online-on összesen három cikkünk is megjelent: kettő a pesti Based on Pig Projekttel. Ez közel sodort az itteni Slow Food Helsinki-csoporthoz, amelynek - egy év aktív tagság után - a vezetője is lettem.
– Még mielőtt konkrétan rátérnénk a Feri's Sausages-ra, muszáj feltennünk a kérdést, melyre talán anyáink és nagyanyáink sem tudják a választ, de most végre rendet tehetsz a fejekben: mi a különbség a kolbász és a szalámi között?
– A szalámi olasz eredetű, eredetileg sertésből készült, szorosra tömött, erősen füstölt kolbász, amelyben a húst jellemzően durvára darálták. A téliszalámi - nomen est omen - télre készült, simán kibírta a telet és a melegebb szezonban sem romlott meg  A szalámi Magyarországon sovány sertésből készül és sertés vastagbélbe (vagy nagy műbélbe) töltik, ezért nagyobb is, mint a"sima" kolbász.
- A Feri's Sausages akkor ezen fogalmak szerint inkább kolbász, szalámi vagy téliszalámi? Vagy mindenféle van a portfóliódban?
– Nemzetközi sütőkolbászokat gyártok. Az asztali són kívül nem használok más tartósítószert, ezért nem is füstölök, szárítok stb.
– Akkor ezek szerint nem a klasszikus magyar receptúrát követed, hiszen itthon a füstölés tulajdonképpen egyfajta fűszer a kolbászhoz, az ízvilág markáns része.
– De, a klasszikus receptúrát követem, hiszen a sütőkolbász otthon sem füstölt. Elsősorban  a disznótoros/lacipecsenyés vagy éppen fesztiválokon is kapható kolbászokra gondolj.
Feri's bratwurst (Fotó: Vilisics Feri)
– Eddig a finnekről - kis túlzással - annyit tudtunk, hogy szauna, vodka, hal, Angry Birds és Nokia, de ha agyonversz, akkor sem tudnék mondani egy legendás finn ételt. Hogyan jellemeznéd a  gasztrokultúrájukat? És ebbe hogyan illeszkednek a kolbászaid?
– A finn ételek a zord észak és a szegénység szülöttei. Gyökérzöldségek, a rozs és zab, tejes-tejszínes öntetek, darálthúsos megoldások jellemzik. Az erdei termékek, a vadhús, gombák, rengetegféle bogyó és halak teszik élvezhetővé az itteni ételeket. Helsinki és a déli svéd partvidék ébredezik, trend követ trendet. Most itt is a street food hasít, artizán hotdog és slider, de pár éve még a pulled pork folyt még a csapból is. A fővárostól távolodva általában véve (de vannak üde kivételek) a kulináris sivatag vár ránk. A finnek nem használnak paprikát, alig esznek csípőset... és mégis, sorban állnak a kolbászaimért. A városi finnek és a jómódú finn-svédek szinte vallásos áhítattal keresik az új kajáldákat, beszélnek a trendi zöldségekről (idén például a cavolo nero nevét hallom állandóan). Ebbe a közegbe tökéletesen illeszkednek a kézműves kolbászok. Katarktikus gasztroélményekről kapok képi és szöveges beszámolókat naponta a Facebookon. Finn háziasszonyok írnak arról, hogy a másfél éves gyerekük hogyan tömi a kolbit, pedig amúgy nem szereti... 
– A Feri's Sausages összességében akkor inkább magyar vagy inkább finn kolbász?
– A Feri's Sausages magyar, hiszen magyar vagyok, de finn is, hiszen az itteni közösségnek készítem. A magyaros kolbász ráadásul csak egy - persze igen fontos - része a listámnak. Sok kérésnek, elvárásnak kell itt megfelelni, például legyen a kolbász GMO-mentes; glutén-, és laktózmentes; a sertéshús legyen finn; a birka halal;  a marha legyen bio és grassfed (olyan állat húsa, amely csak szénát evett, füvet legelt),  de a legtöbb nem is olyan nehéz, ha ez ember eleve minőségi anyagokkal dolgozik. Ebből a szempontból a kolbász inkább finn, hiszen - másokat nem megbántván - a magyar hentes talán legyintene az efféle kérésekre.
– Akik tipikus magyar ételeket készítenek külföldön, akár csak otthoni fogyasztásra is, sokszor panaszkodnak arra, hogy nehéz beszerezni a magyar alapanyagokat. Te ezeket hogyan oldod meg?
– Ezt hadd ne kommentáljam. Vagyis de. Nem az az abszurd, hogy valaki a sarkkörtől alig pár száz kilométerre akar magyar kaját enni, hanem az, ha panaszkodik, hogy nem tud. Kolbászt húsból, bélből és fűszerekből szokás csinálni, ez mind kapható itt is. A paprikát a biztonság kedvéért hozom otthonról. Persze, ez"easier said than done" (könnyebb mondani, mint csinálni - a szerk.). A bél nincs kitéve a polcra, a zsírtól is eléggé félnek a finnek, szóval ismerni kell a helyeket. Erre jó, hogy a kajás körökben mozgok.
A Slow Food bazár volt az első hely, ahol kolbászt árultam, 2014-ben. Akkoriban teljesen másmilyen volt a kolbász, mint ma. (Fotó: Octavian Balea)
– Oké, akkor lássuk, hogyan is néz ki egy átlagos munkanapod, hiszen azt is magadnak alakítottad ki az egész branddel együtt
– Pénteken elküldöm/felrakom az ajánlatomat (3-4 bestseller + 1 egzotikus) a helyi biobolt szövetkezet kerületi listáira, illetve. a legjobban futó, egyenként 1500 tagú REKO (Facebookon szerveződő flashmob-piac) oldalakra, onnantól hétfőig várom a rendeléseket.
A REKO jó. Elég komoly adagokat rendelnek, 60 kilót is akár. Egyénenként 700 -1400 grammos adagokban.... Pénteken elkezdem felölteni a készleteket, hogy legyen elég só, csomagolóanyag stb. Vasárnap már látom, hogy lesz-e komoly rendelés a következő hétre. Hétfőn és kedden bérelek egy konyhát. Ezeken a napokon hajnalban felhívom a nagybani hentest, akitől megrendelem a húst és a zsírt, és ők le is darálják nekem. Korábban színhúst vettem, és én daráltam, de a hentes pont olyat csinál, amilyet kérek, ráadásul hónapok óta szállítja ugyanazt. a minőséget. Kérnem sem kell, holott nem a tipikus finn darált húst rendelem. Kolbászt tölteni nem akkora munka, mint a porciózás és a csomagolás. Sok ember fél kilókat rendel, ez rengeteg időt elvisz, szóval nem fogom hosszú ideig engedni a mikro-adagokat. Kedden viszem a bioboltoknak, szerdán a REKO flashmob-piacokra az árut, azokhoz 2x100 kilométert kell vezetnem, így a szerda a csomagolással, a névellenőrzéssel és az autózással telik. Este megállok egy benzinkúton egy Red Bull-lal és örülök, hogy vége és minden oké. 
A REKO egy helyi csoportok által a Facebookon szerveződő flashmob-piac, ahol a termelő a Facebookon előre rendelt árut viszi csak, egy előre megbeszélt helyre. Francia találmány, de a finnek tökéletesítették. Nekem az egyik legjobb bevételi forrás. (Fotó: Niina Ala-Fossi)
– Melyik kolbászból rendelik a legtöbbet?
– Most a nyertes, a csípős paprikás fut nagyon, amúgy a dobogón a enyhe magyaros, a saját fejlesztésű birka/sertés/rozmaring van, megosztott bronzot kap a filippínó longganisa és a német bratwurst. Véres hurkát csak egyszer csináltam, akkor mondjuk volt tülekedés. Azt tényleg nem eszel itt.
– Te melyiket szereted a legjobban?
– A magyarost megbízhatóan jól csinálom mindig, akár"becsukott szemmel is", szóval azt úgy eszem, hogy nem kritizálom közben. A hirtelen fellángolás most a filippínónak szól, amely teljesen más, mint amit mi megszoktunk. ÉDES! De sós, fokhagymás, enyhén savanykás (ecet), borsos és csípős is. Nem is grillezni kell, hanem"rendes" kajába tenni, ázsiai levesbe, koreai szusiba (bőre nélkül), ilyesmi.
– Most éppen van valami újdonság, amit készítesz, de még nem lehet kapni?
Olyan konkrétan nincs. A marokkói merguez (báránybélben, virsli nagyságú) csak egy hete jött ki, nagyon népszerű és én is megtanultam rendesen csinálni. Az egyik recept hatására korábban túl sok erőset tettem bele, az emberek csak"tűzpálcikának" nevezték. Azért megették, persze.
Finn gyári grillkolbászok között Feri's báránykolbászokkal (Fotó: Prause István)
– Honnan szerzed a recepteket?
A netről, de van kolbászos szakkönyvem is, viszont a rozmaringos báránykolbászt csak improvizáltam. A legtöbb úgy jön, hogy először valaki kér valamit, amiről még csak nem is hallottam, vagy de, csak még sosem kóstoltam. Ha ismerős az illető és mondjuk viszonteladó, akkor kérek tőle tippet receptre. Máskülönben megcsinálom a legjobban, legérthetőbben megírt receptet, aztán kóstolgatom. A sót és a borsot és sokszor a fokhagymát is a saját formulám alapján teszem bele és a hús megválasztását sem bízom a receptekre.
– Minden gasztrósnak van titkos trükkje, hozzávalója, vagy valami extrája, amit nem árul el semmi pénzért. Neked is van ilyen?
– A sómennyiség és a kolbász textúrája talán a legfontosabb, amiben más az, amit én csinálok. Illetve egy dolog: a nyitottság. A merguez, az olasz salsiccia fresca, a török sucuk, a görög tinoszi a német bratwurst és a magyar paprikás kolbász csak nálam kapható együtt. Helsinki egy nagy, soknemzetiségű város, és a lakók imádják a kolbászt. Nekem csak az kell megtanulnom, hogy kik milyet szeretnek. A kurd boltosnak halal merguezt adok, az észteknek a hagyományos karácsonyi véreshurkát ígértem, a filippínók a longganisát rendelik állandóan, míg a magyarok szinte csak a paprikásat veszik. A finnek meg... Örülnek mindennek, mert nekik nincs efféle nyers kolbászuk.
Az egész első félévben futó kolbászkurzus-sorozat mexikói résztvevője örömmel mutatja saját készítésű kolbászát. (Fotó: Vilisics Feri)
– De akkor most a legjobban a csípőset szeretik, mert ezzel nyerted meg a versenyt. A Bocuse d'Or és a sarki hentes elégedett csettintése közötti skálán hol helyezkedik el ez a kolbászverseny, amit sikerült behúznod?
– Pont félúton. Az esemény önmaga egy grillfeszt volt, amelyen belül volt a verseny,"rendes", olcsó gömbgrillen, olyanon, amint az egyszeri adófizető is süti a magáét. A verseny maga meghívásos volt. Én épp szabira készültem, halvány FINNgom sem volt erről. Litvániában ért az e-mail, ezért kellett visszaindulnunk hamarabb. A szervező és a zsűri személye azért adott egyfajta súlyt a dolognak, és a cégek sem vették félvállról: 30 kolbászfajta érkezett a versenyre. Négy órán át tartott a kóstolás. Nekem kb. az olimpiával ér fel, mert ezzel sikerült olyan rajtot vennem, amelyről sokan csak álmodnak.
– Hogyan zajlott maga a verseny? Helyben kellett elkészíteni a kolbászt? Vagy mindenki hozott anyagból dolgozott?
– Közönség előtt zajlott a grillezés és a kóstolás. A nép békésen sorban állt a lajhárlassú streetgastro hotdogosra várván, miközben a zsűri tömte magát a kolbászokkal. Aztán ha maradt, akkor mondták, hogy lehet enni, és a nép mint az éhes piráják a csirkeólban (sic!) odasereglett és megevett mindent.
– A győzelem mekkora lökést adott neked és a Feri's Sausages-nek?
– Ezt még nehéz megmondani, de a velem társulni kívánó befektetőt biztosan megerősítette a döntésében. Az persze jó érzés, hogy a győzelemhez nem kellett más pénze, de ez önzés. ugye? Pár bolt és pub keresett, de valami neves gasztroblogger is írni fog a kolbászaimról. Állítása szerint ez most a legizgalmasabb dolog, ami itt történik... A minapi HJK-Astana meccs vége azért izgalmasabb volt. Másrészt: óriási lökés, persze. Pláne úgy, hogy pár hónapja még segélyből éltem. Meg kolbászból, de az feketén ment és nem beszélünk róla...
Timo Santala főszervező, a Helsinki város gasztro-stratégiájáért felelős csapat vezetője, az Étteremnap (Restaurant Day) megteremtője Feri's Sausages-t sütöget. (Fotó: Vilisics Feri)
A megmaradt kolbászokra nagy volt a kereslet. A nép az újságokban beharangozott kékkagyló-kolbászt várta, de az csak nem jött. (Fotó: Vilisics Feri)
– A Feri's Sausages terveid szerint marad egy Finnországban elérhető márka és termék, vagy esetleg a későbbiekben megpróbálsz a nemzetközi vizekre is kihajózni? Például Magyarországra.
–  A terv az, hogy előbb Finnországban legyünk egy ismert, kedvelt márka. A későbbiekben realitása a terjeszkedésnek inkább az északi területeken lehet, elsősorban Svédországban, illetve a Baltikumban, ahol nagyon szeretik a finn termékeket. Magyarország egyelőre több szempontból is nehéz terepnek tűnik. Egyrészt a magyaroknak megvannak a jól bevált, saját kedvenceik, tehát nem annyira szűz a piac kolbászok szempontjából , mint itt. A másik pedig az ár: az itteni boltok, akik már árulják a kolbászaimat 27 eurót is elkérnek egy kilóért. Mondanom sem kell, hogy ez az otthoni árakhoz képest azért elég borsos. 
– Minden interjú befejezése környékén jön a jövőre vonatkozó rész, ezt én sem hagyhatom ki. Hogyan látod, mikor vezetik majd be a londoni tőzsdén a Feri's Sausages-részvényeket és milyen utat kívánsz addig bejárni?
– Sok utat látok magam előtt, mindegyik járható és mindegyikhez tanulnom kell. Az világos, hogy kb. egy év múlva már nem én fogom a kolbászokat tölteni és csomagolni, hanem a fejlesztés és üzletkötés veszi el az időm nagy részét. Az is látható, hogy ami most van, az nem tartható: Facebook-csoport, a kis piac... Minden egyes vevőmnek ismerem az arcát, mindenkinek van esélye az arcomba mondani, ha valami jó vagy rossz. Ennek hamarosan vége, a boltok már most igazi egyenterméket követelnek, ami nekem jobb bevételt jelent, viszont elveszi az ártatlanságát az egésznek. Most kézzel vágjuk a címkét, a tűzőkapocs néha kifogy, a vákuumgép néha elromlik, és ezt meg tudom beszélni a vevővel. A vevő érzi, hogy itt valami különleges van, amit máshol nem kaphat meg: a piaci érzés, hogy figyelnek rád. A vevő neve oda van írva a csomagra, mint karácsonykor. Ez egy projekt aminek a lényege az, hogy jó kaját adjak az embereknek, de azt sem rejthetem véka alá, hogy jó lenne egy másik kocsit venni, jobb lakásba költözni meg a pénz úgy általában. Nagyon a minimumon éltünk eddig és ez megváltozni látszik. Remélem a kemény munka végül meghozza az eredményét. Amúgy egy horrorkönyvön dolgoztam előtte, jó lenne a céget automatizálni annyira, hogy újra írni tudjak.
A balatoni nyaralás során is tölteni kellett, akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a Város legjobb kolbásza Helsinkiben. (Fotó: Mányoki Gergely)

2015. január 28., szerda

A bátor hercegnő

Leveletkaptamlájf, a gyerek ruhásszekrénye fölé volt csíptetve, az óvodában. A gyereket reggel az anyja viszi

(nemigazhogynemtudszmagadtólfelöltözni

mértkellnekemmindigittállnomamikorénsemvagyokmegkész

holapénztárcám-ferigyeresegítsmáregykicsit

utálomhogymindigelkésünk-FRIIDAkeljfelaföldrőléshúzdmáraharisnyád

mostmiértsírszmossmárfogatnemtudomholvan-FERIsegítskeresdmeganyulat!

jóakkorviddteagyereketnekemmennemkell-nemvihetszlegótmertazovodábacsakanyúlmehet

nemkellfélnianyacsakkicsitidegesnemmegyelnélküled), és délután én megyek érte, hozom haza.



Ének helyett valami más. Csak tudnám, micsoda. 

A finn óvodában tapasztalatom szerint kis szerep jut az ének és versmondásnak. Ellenben azt látom, hogy a gyerekek ridegtartásban, hóban-sárban kint játszanak, de erről ugye már írtam korábban (ez itt egy link a cikkre!).

Az ovi mindig rendesen kirakja a heti akciótervet és a menüt is, de ha a gyerektől kérdezem, akkor a pisi-puki vicceken túl ritkán kapok informatív választ arra, hogy mi történt vele aznap  az oviban?

"Jó esetben" eltaknyol, mert akkor viszont órákig hallgathatom, hogy kinek a hibájából lett egy nanométeres horzsolás a lábujjkörmén...És akkor biztos, hogy ragtapaszt kell tennem a lábujjkörmére. Amit percek múlva leszed, hogy megnézhesse, hogy aztán a "VÉÉÉR ÁÁÁÁÁÁ VÉÉÉRR ÁÁÁÁÁÁ!"..következzen. Még jó, hogy magán is tud nevetni, amikor eljátszom neki, amit csinál.

Bátor hercegnő
Gyermekünk nem kisbaba már, és ez abból is látszik, hogy barátai, sőt, szerelme(i) vannak!

Újév ovis-ismerősöknél, akik hétköznapi bajtársak és barátok egyben. Az apák és gyerekek együtt szaunáztak éjfél után. A felső, forró emeleten ül a kislány, mellette T, a vendéglátó borzas fekete üstökű 5 éves fia.

- Ez itt a legforróbb hely. De mi kibírjuk.
- Igen, mi kibírjuk, mert mi bátrak vagyunk.
- Így igaz! Te vagy az én bátor hercegem!
- Te meg az én bátor hercegnőm!

Aztán fogták magukat és kimentek a szaunából, mert az túl forró volt.

Szóval a levél. 

"Kedves Szülők (oké, ez nem volt a papíron, csak odaképzelem a megszólítást) 

A Levendulák (azok lennének az 4-6 évesek) tavaszi programja. 
Az óvoda a Zöld Zászló programot követi idén is. Az idei tavasz témája az energia lesz, ezért tavasszal a gyerekek különféle foglalkozások keretében megismerkednek az energia forrásaival, mint pl. nap- és szélenergia, és Paks II*. 

Télisportok és Természetjárás

A foglalkozások a gyerekek kívánságának és érdeklődésének megfelelően változhatnak.

Előre lefoglalt kultúr-foglalkozások: KIASMA (a legrangosabb modern művészeti galéria) műhely."

(...)

*Melyik a kakukktojás?

Tavasz. Tavasz. Alig hiszem el, hogy már a tavaszról beszélünk! 



---------------------------------------
Talán nem unalmas újra kiemelnem, hogy A Finnsztán blog a Facebookon él és virul. Kövesd, ha jót akarsz!

2014. október 30., csütörtök

A gyerekem nyelvtanulásáról

Tizenöt-tizennyolc éves koromban megboldogult berényi nagyapám, a "fater", ritka találkozásaink alkalmával nem vesztegette sokat az időt, mindig egyből a lényegre tért. Soha nem mulasztotta el megkérdezni, hogy van-e már barátnőm, valamint azt, hogy hány nyelven beszélek? Aztán, amikor válaszoltam, hogy németül és angolul tanulok, akkor arra a válasz menetrendszerűen az volt, hogy "tanuld a németet, mert ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz!".

Leányunk nem kisbaba már, és ezt az is jelzi, hogy nyelveken beszél. "Emmának tegnap azt mondtam, hogy 'I love eat!', és megértette!" közli velem az egyik nap, és magam elé meredve próbálom feldolgozni: ez az ötéves kiscsaj elkezdett egy harmadik nyelven is megtanulni.


Természetesen mind finnül, mind magyarul is bőven van mit fejlődne, de akkor is. És mielőtt az arra hajlamosak a kardjukba dőlnének "Tessék, Magyarországon meg bezzeg sennki sem beszél nyelveket!" tudni kell, hogy mi magunk, a szülők (finn/magyar páros) is három nyelven kommunikálunk otthon, valamint a naponta látott ismerősök is e három nyelv valamelyikét használják. Nem csoda hát, ha a gyerek természetesnek veszi, hogy az angolt is beszélni kell a társalgáshoz!

Mindennek ellenére nincs bábeli zűrzavar itthon. A dolog kulcsa talán a hitelesség és a következetesség. Ez alatt azt értem, hogy elsősorban a saját anyanyelvünket használjuk. Az anyanyelv segít a mondandónk jobb átadásában, komfortosabban kommunikálunk, mondhatnám: hazai pályán vagyunk ha azt beszéljük. A gyerek ezt megtanulta, és könnyen átvált egyik nyelvről a másikra.

Érezni, persze, hogy érezni a különbséget - a finn javára. Ebben a nyelvi tengerben a magyar csak egy vékonyka áramlat, nem versenyezhet a finnel. Ez az áramlat azonban mindig jelen van. A magyar nyelv ott van a leány életében, ezért beszéli és beszélni is fogja. A magyar ott bújkál a mindennapjainkban, az én morgolódásomban a rendetlenség fölött, a dalokban, az esti gyerekmesében, a nagyszülők, magyar ismerősök társalgásában, az Anna, Peti, Gergő könyvek lapjain, valamint az emlékeiben.

Sokszor járt már Magyarországon, ott is született. Ami érdekes, az az, hogy a gyerek tudja, hogy járt már ott, tudja, hogy ez valamiképpen része az ő személyiségének is. Kíváncsi rá, vágyik odamenni. És a magyar nyelv leányunk részévé válik, kitörölhetetlenül. Hiszen a gyerek magyar (is), és ezer szál köti Magyarországhoz, szülőföldjéhez.

Az angol nyelv mindkét szülőnek szépen felsorakozott az anyanyelv mögé, beszéljük is naponta, de otthon általában csak olyan szituációkban, amelyekben fontos, hogy a másik fél pontosan megértse a közlendőt. Közösen írt és szerkesztett könyvünk esetében a margók, betűtípusok és -méretek, sorközök és behúzások témakörét tárgyalva angolul jobban boldogulunk, ezt a szókincset mindketten jobban ismerjük angolul, hiszen a szakkifejezéseket sokszor még a saját nyelvünkön sem tudjuk... És igen, az otthon előforduló kisebb viták, összezördülések, kesergések angolul folynak, amely egy neutrális nyelv, egyik vitatkozó fél sem élvez előnyt abból, hogy a saját nyelvéln vág gorombaságokat a másikhoz.

Az angolt gyakoroljuk, mert a gyerek akarja. A rádióból, filmből vesz ki szavakat, mondatokat és a jelentésükön gondolkodik. Megkérdezi, mit jelent az, hogy "wake up" és a többi. Néha én/mi is szondázzuk a tudását. Hogy mondod azt, hogy cipő? És azt, hogy az "én cipőm"? Hogy van az, hogy csoki? Hogy mondod azt, hogy "szeretem a csokit?".

A gyerek ezt már mind tudja, és a kiejtése olyan szép, hogy megdöbbenek. Nem a magyaros angol, amit én is beszélek, hanem jobb, sokkal jobb. Az oviban Emma, az angol kislány, Toivo a Seychell-i/finn kisfiú, Sara, az arab kislány és sok másik, finnül a kezdetekben alig beszélő gyerkőc biztosítja, hogy leányunk angol szót is halljon az oviban, ráadásul a leghétköznapibb helyzetekben. Ebédnél, csoportos vécére menéskor, csendespihenő, kinti játék... Ha sok mást nem is, legalább ezt képesek voltunk megadni neki.

Legközelebb az úszásról és az úszni tanításról fogok beszélni.





2014. október 2., csütörtök

Madárraj

Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? De szeretem az őszt. Az Annala kertekben, akárcsak máshol, az elmúlás leng körbe mindent. Már csak a legderekabb sárga virágok állnak peckesen társaik barnára aszott csontvázai között. Egykor, májusban tulipánoktól pompázott ez a gombaszagú, nyirkos hely. Csendesen merengve ásom a fekete földet, húzkodom a dudvát, a puhára rothadt cukkiniszárat. És felnézek, mert a gyerek felkiált. "Apa, nézd!". Magasan a jéghideg kékségben nagy madárcsapat vonul széles, több száz méter V-t formálva sok kisebb V-alakból. Sok száz lúd repül ott, eltökélten dél felé. 

Berkenye Lapuában
Van valami egyértelmű, valami eltökélt a vonulásukban, valami, ami azt súgja: ezek nem jönnek vissza többé. Idén biztosan nem. Április végéig nem látunk madarat, néhány cinegét leszámítva. A libáknak a nyár végén és ősz elején ugyanis szokásuk jönni-menni mifelénk. Olyankor alacsonyabban repülnek, a hangjuktól zeng egész Viikki. Hol elmennek pár napra, hol visszajönnek egy-két hétre. Lármásan felriadnak, elrepülnek a lakótelep felett, majd pár kanyart megtéve ugyanoda visszaérnek. És minden nap arra gondolok: ajándék ez, hogy még itt vannak, mert egy nap majd elmennek és nem lesznek többé. És akkor fogom tudni, hogy közel a tél.

A kert közepén, súlyos fekete földkoloncok között állok, a szememmel addig követem a madárrajt, amíg az utolsók is eltűnnek a kockaházak fölött. Ezek a libák nem jönnek vissza. Talán a nagy repülési magasság teszi, talán a hideg szél, az őszi földszag vagy minden együttvéve, mindenesetre egy szomorú hangocska azt súgja, hogy ezek most tényleg elmennek. És mi itt maradunk. 


video

Ady Endre

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, ûzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

2014. szeptember 4., csütörtök

Túlélni a gombaszezont 2014-ben is

Egy éve volt, hogy cikket írtam a HVG Online oldalára "A varázsgombától a csiperkéig - Túlélni a gombaszezont" címmel. Itt olvasható: http://hvg.hu/plazs/20131012_Tulelni_a_gombaszezont

A téma nem veszítette aktualitását, sőt! A mai gombavacsorára érdekes társaság érkezett: sárga trombitagomba, narancssárga selyemgomba, piros tinóru, jodoformszagú galambgomba, ízletes tőkegomba. Egyik sem klasszikusan piaci gombaféle.

Légyölő galóca (nem ehető)
Mivel még mindig betegszabadságon vagyok, egy óvatos, 6 órás sétát tettem a szomszédos erdőkben. A séta nem lett volna ilyen hosszú ha már az erdőszegély első méterein nem bukkanok ehető és nem ehető, de érdekes gombákra. Az alábbi képcsokor ma készült. A képre kattintva galéria nyílik!

Piros tinóru (ehető)




Egy laskagomba (én megettem)


Éger cölöpgomba (nem ehető)

Egy szőrgomba faj (nem ehető)
Egy szőrgomba faj


Narancssárga selyemgomba. Figyeljük meg a jellegzetes, hüvelyszerű bocskort. 

Jodoformszagú galambgomba (ehető)

A galambgombák pattanva törnek, szinte szétmorzsolódnak az ujjaink között, ha nem vigyázunk. Tejnedvük nincs, és igen változatos színekben találhatók a természetben. Egy apró darabka megkóstolása segíthet eldönteni, hogy ehető-e vagy sem? Ha égetően csípős, akor ne vigyük haza. Ha az íz nem különösebben csíp, akkor mehet.  
Barna tinórura tippelek (ehető)
A legtöbb tinóru és érdestinóru ehető. Azonban van pár kivétel, amelyeket nagyon fontos megtanulnunk, hogy nyugodtan fogyasszuk őket.

Pereszke vagy álpereszke? A helyén hagytam.

Valamelyik korallgomba. Békénhagytam.
Hasasspórájú őzlábgomba. Nem ehető. Bocs a rossz képminőségért.
Különféle kis őzlábfajokból tele a padlás, de nem szokás megenni őket, mert a galócákkal megegyező toxinjuk van. Kár, mert sok nő belőlük errefelé.




A begyűjtött pár kilónyi tinórut leszárítom a szaunában, 50 fokon. Így a zordabb hónapokban is csemegézhetünk majd!

Gombászni jó, de azért csak óvatosan!

-------

A Finnisztán gombarovata a Facebookon szinte naponta jelentkezik, a gyereknevelési, a kerti és a befőzési rovattal váltakozva! :)

2014. augusztus 25., hétfő

Képzelt riport a finn rendelőből

Múlt szerdán Vantaa városában, a pilisi szívcsakrától távol, balesetet szenvedtem. Ma ezért írok az orvosokról.

Miközben csodadoktorok a talpat nyomkodva ígérnek energetizáló gyógyulást celebritások titokzatos nyavalyáira, tévésámánok távműtik nyugdíjas betelefonálóik gerincét, miközben fotelbotanikusok találnak gyógyírt szinte mindenben, amit a háttérhatalom által megtévesztett biológusok irtanának a Kárpát-medencéből, nos, eközben, ha beüt a baj, a hétköznapi ember fogja magát, orvoshoz megy vagy mentőt hív. Aztán, az vagy segít, vagy nem.

A wikipédia és a webdoktor alapján már két Ebolát is lábon kihordtál, mire finn orvos látott? Nem csodálkozom! Az a benyomásom olykor, hogy a finn egészségügyben dolgozók nem is professzionális orvosok és nővérek, hanem egy észt, orosz és pakisztáni művészekből álló színházi társulat. A színészek egy kegyetlen komédiát adnak elő, mégpedig személyre szabott improvizációs gyakorlatok sorozatából.

Mindenki tartogat egy jó történetet az államilag dotált finn eü-ben dolgozó orvosokról, akik nehezen elérhetők, habozók, körülményesek, felületesek, és sokszor mintha nem tudnák, vagy nem akarnák gyógyítani a bajt, mintha arra játszanának, hogy az idő majd megteszi jótékony hatását.

A műsor a közönség otthonában kezdődik. Aki találkozni akar egy művésszel orvossal, annak naponta reggel nyolc és kilenc között egy órája van arra, hogy telefonon időpontot foglaljon. Mivel fél Finnország ilyekor egyszerre telefonál, az esély nem nagy. Ha nem veszik fel, akkor a Kedves Női Hang (KNH) automatikusan megígéri, hogy visszahív. Ha ezek után is próbálkoznál, akkor KNH rádszól, hogy a számodat már elmentette, ne hívogasd többet. A dramaturgia remek feszültséget teremt, senki nem lehet közönbös egy hosszan kicsengő telefonra és a mellőzöttség érzésére. Hiszen, ha betegek vagyunk (vagy a gyerek beteg) akkor a világ közepe a mi lakásunkban található és gyógyulást követelünk, de AZONNAL! Finnországban azonban... nos, Finnországban nem eszik olyan forrón a kását.

Ne legyünk túl bizakodók akkor sem, ha a KNH visszahívna, mert orvossal találkozni akkora esély van, mint élő tasmán tigrissel, amely ugyan kihalt, de hasonlatként ma reggel mégis jónak gondoltam.

Gyanús piros pöttyök a gyereken? Nyugtalanító anyajegyek az alkaron? Fullasztó száraz köhögés? Hirtelen fellépő ízületi fájdalom? Kisebb aranyér? Húgyúti fertőzés? Drága barátom, ezért nem kell rögtön orvoshoz szaladni. Ezek napokon belül úgyis elmúlnak!

Ha az állapot mégiscsak súlyosbodna, vér és genny folyik, a lázas beteget ájulás kerülgeti, na akkor lehet egyből időpontot kérni. A páciens hiába szól előre, addig orvost nem lát, amíg fél lábbal a sírban nem áll!

Anyuka telefonál.
- Halló, jó reggelt kívánok! 
- Jó napot.
- A kisfiam...
- Hány éves? 
- ...2 és fél éves
- Mi baja?
- ...egész éjjel sírt, a homloka tűzforró...
- Láza? 
- ...a láza 40 fokos volt...
- Mit adtak neki?
- Epres Panadolt, 5 ml, egyszer éjjel, és egyszer reggel. 
- Rendben, nagyon jól tették! Ha még négy napig nem javul az állapota, hozzák ide Malmiba. 
- De, de kérem, a gyerek nagyon beteg! 
- Hölgyem, itt is pont ugyanazt adtuk volna neki! A viszont hallásra!

Néhány szerencsésnek mégis sikerült időpontot kapnia.  Ilyenkor a műsor minden percét ki kell élvezni, mert percekből nem lesz sok.

A rendelőintézetben egy lélek sincs. Az orvosnak maszkírozott színészek kényelmes léptekkel járkálnak a folyosókon, olykor nyomtatványokat és kávésbögrét is cipelnek.

A külföldi színésztársulat leginkább antibiotikumokat szeret felírni. Az alábbi történet velem esett meg:

- Jó napot, doktor úr!
- Üdvözlöm. Mi a panasza?
- Van egy daganat a fülcimpám alatt, ami nyomásra fáj. Ráadásul a torkom is fáj és köhögök. 
A deres halántékú, jóképű orvos pár pillantást vet a fülcimpára, belenéz a torokba. Lendületesen a számítógép felé fordul, pár gombnyomás után egy nyomtatott lapot nyom a kezembe. - Ezt az antibiotikumot váltsa ki. A viszontlátásra!
- De mégis, meg tudná mondani, hogy mi a bajom? 
- Semmi komoly, hamar elmúlik! Viszlát.

Mértem, 57 másodperc volt.
------

A műsorhoz tartozik az is, hogy egy öblös férfihang orosz vagy arab akcentussal ejti helytelenül a nevünket. Egy elképzelt jelenet következik, a társalgás angolul zajlik.

- Jó napot, doktor úr!
- Üdvözlöm, foglaljon helyet. Mi a panasza?
- Úgy vélem, aranyerem lehet, de nem tudhatom pontosan. Ott alul fáj. Tudja kicsit kellemetlen téma ez nekem.
- Aranyér? Hm. Azt hogy mondják finnül? 
- Várjon, megnézem a neten a telefonommal. Peräpukama, ez lesz az. 
A beteg fontoskodva, alázatosan odatartja a telefont az orvos orra alá, aki máris a számítógépén pötyög, majd elmélyedve mered a képernyőre. Az aranyérre vonatkozó szöveget olvassa a finn orvosi "wikipedián".- Attól tartok, hogy vissza kellene jönnie, tudja, ez nem az én rendelőm. Jövő hónap közepén jöjjön, holnap szabadságra megyek hat hétre. Megfelel?

A nyár lassan eltelik.
 
- Jó napot, doktor úr! 
- Jó napot! Na, lássunk hozzá. Idehívtam a Bogdanov doktort is, ő jobban ért ehhez. Tolja le a nadrágját. Na, nézze csak Bogdanov doktor! - A jó Bogdanov doktor kesztyűt húz, és mindketten a beteg ánusza fölé hajolnak. Egy ujjal nem nyúlnk hozzá. Kézzel fogható a tanácstalanság. Hümmögés.
- Köszönöm, öltözzön fel. Tudja, nehéz erre bármit mondani. 
- Kérem, doktor úr, ne vegye rossz néven, de az én országomban ezt egy apró metszéssel elintézik. 
- Nem veszem, de mi óvatosbbak vagyunk. Viszont az lesz a legjobb, ha elfárad a gyógyszertárba és megveszi a második sor alsó polcról a vény nélküli kapható kenőcsöt. Az majd segíteni fog. Minden jót! 

A xylitol hazájában, ahol már az óvodában fogvédő rágótablettát adnak (vagy nem adnak, aztán mégis) a gyerekeknek, azt gondolhatnók, hogy Finnországban éheznek a fogorvosok az akut ügyfélhiány miatt. Ennek ellenére a telefonos időpontkérés során bizony azzal szembesülünk, hogy a fogorvos előtt tömött sorokban állnak a jó finnek. Igaz is! Az állandó jellegű édesség majszolást és világrekorder kávéfogyasztás ki is ment a fejemből! Így már megéri rendelőt nyitni itt északon!
-------
 
Fogorvosnál 
 
- Halló, Mikko vagyok és időpontot szeretnék fogkőeltávolításra és fehérítésre. 
- Jó napot, legközelebb nyolc hét múlva van időpontunk, karácsony reggelén, jó lesz?
- Hú, az egy kicsit sokára van, azt gondoltam, hamarabb tudnak fogadni. 
- A sürgős eseteket vesszük előre.
- Értem. Tudja, a zápfogam is fáj, igazából azért telefonálok.
- Milyen a fájás jellege? Picit fáj, vagy már elviselhetetlen?
- A fájás elviselhetetlen. Éles és nem enyhülő. Már enni sem tudok.
- És mikor kezdődött? 
- Több mint egy hete. A fájás miatt nem bírtam aludni egész héten. És vérzik is.
- Lenne időpontunk ma délelőtt 10 órára, Kulchynsky doktornőnél, foglalhatom Önnek?
- Természetesen. A fogkövet se felejtse el felírni!
-------

 Az sem garancia semmire, ha végre beülhetünk a fogorvosi székbe. Ez is velem esett.

 - Üdvözlöm, mi a panasza? 
- Sajog az arcom, valamelyik tömött zápfogam lehet a ludas. 
- Na lássuk csak. Pontosan melyik foga fáj? 
- Nem tudom, a fájdalom egyenletesen sugárzik a jobb felső íven. 
Az orvos fogröntgent rendel, amelyet hamarosan kézhez is kap. A röntgen megtekintésekor csak hümmög.
- Nem tudom ez alapján megmondani, hogy melyik a rossz fog. Felírok egy erős fájdalomcsillapítót. Szedje azt és mosson rendesen fogat. Viszlát! 

Egy privát rendelő még aznap adott időpontot, és a rossz tömést annak a rendje és módja szerint kicserélték, 150 Euróért.
-------

Becsüljük meg tehát az ingyenes finn egészségügyet! Noha gyógyítani talán nem fognak, de egy jó műsorért a világon mindenhol a zsebünkbe kellene nyúlni. A jó finneknél erről szó sincs.

Utószó:
Természetesen túloztam, a vicc kedvéért. Hiszen nem muszáj az állami eü-színházba menni, vannak igazi orvosok is. Igaz, őket a magánrendelőkben, mint amilyen a Mehiläinen vagy gyerekeknél a Pikkujätti, kell keresni. Ott sokszor fél órán belül orvost láthatunk, aki rövid idő alatt kigyógyít a nyavalyából, fogat töm, ésatöbbi. Egy gyökérkezelés ilyen körülmények között 500 Euróba kerül, míg az állami rendelőben, ha még az életben sikerül időponthoz jutni, ingyen van.
-------

A Finnisztán fent van a Facebookon is, ha érted mire gondolok?